Ficsor járáson – Makói Természetbarát Sportegyesület

Interaktív mese

Ficsor járáson

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Hagymaváros. A Hagymavárosban régen mindenki hagymát termelt, de történetünk idején sokkal jobban meg lehetett élni abból, hogy szállást, és ételt, italt adtak az idelátogató magyaroknak, külföldieknek.

A Hagymavárosban ugyanis volt egy nagyon szép meleg vizes fürdő, ahova sokan szívesen jöttek fürödni. Őket hívták szállóvendégeknek, és vándoroknak. Kitaláljátok, hogy hívták a fürdőt? Hagymatikum volt a neve.

1. ábra Fehér puli

Volt művelődési ház is annak meg Hagymaház volt a neve. Csobogott itt Hagymaszökőkút, Hagymakút, de még Hagymaszobor is állt egy útkereszteződésben.

Ebben a Hagymavárosban élt Saci a kis fehér Puli. A gazdája úti kalauz volt, így aztán Saci is úti kalauznak készült. Ősei nyájat terelgettek.

– Én meg majd terelgetem az utasokat. – gondolta. A gazdája egyetértett ezzel a tervvel, ezért aztán a legtöbb kirándulásra magával vitte Sacit. Ő pedig boldogan futkározott a csoport körül. Így legalább kétszer annyi távolságot tett meg, mint az emberek.

Fehér puli kölykök játszanak

Saci a fehér puli

https://makoitermeszetbaratok.hu/ficsor-jarason/saci/


- Okos vagy, ügyes vagy, de sokat kell még tanulnod. - figyelmeztette a gazdája. Ő azonban, mint a legtöbb kiskamasz, azt hitte, hogy övé a világ. Egy szép verőfényes vasárnap délután egyedül vágott neki a városnak. Gazdája éppen kenuzni volt, oda meg nem vitte magával Sacit. A kis gazdasszonya Kamilla meg bent „kockult” a szobában, vagyis mindenféle csoda szerkezeteket nyomkodott. Ezekkel néha még beszélgetni is szokott.
- Ilyen szép időben vétek nem kimenni a szabadba – morgolódott a kutyus, és kiszaladt a kiskapun. A Hagymatikumig könnyen odatalált, mert arra sűrűn jártak, Kamilla mamája ugyanis ott lakott szemben.
Körülnézett a szép kis parkban, hátha talál valakit, akit kalauzolni lehet.
Hamarosan meg is pillantott, egy jókora madarat, akinek a fején kalap volt, a lábán bakancs, a hátán pedig hátizsák. Elég furcsán nézett ki. A kezében egy térképet forgatott, és a saját tengelye körül is forgott.
-	Segíthetek? – lépett oda a kiskutya a nagy madárhoz, és közben jól kihúzta magát, hogy nagyobbnak látsszon.
-	Azt mond meg, hogy hol vagyok?
-	Hát itt az uszodánál- vágta rá Saci büszkén.
-	De nem úgy, azt látom, hogy ez egy uszoda, bár elég furcsa, mert tele van kupolával.
-	Úgy keresd, hogy Tervező tér! Mert ő tervezte a fürdőt is, meg még sok mindent nálunk. 
-	Az én térképemen csak az van, hogy városi uszoda, és Színész tér.
-	Jó régi térképed van! Na, majd én segítek. Hova akarsz menni?
-	A Maros-folyó partjára, de nem tudom, merre induljak.
-	Ú, - vakarta meg a fülét a kiskutya – Ez nehéz. Innen még sose mentünk a Maros partra, csak otthonról.
-	 Elnézést, még be se mutatkoztam. Otisz vagyok a túzok. Unom már a kiszáradt pusztát, vízpartra, erdőre vágyok. Sétálni szeretnék egyet a Ficsor járáson, ahol (azt mondják), régen végig a Maros partján út volt. Ott jártak azok a bivalyok, és ökrök, amik az uszályokat vontatták felfelé a folyón. Azt hallottam, hogy arrafelé vannak a legszebb galéria erdők.  



Otisz a túzok 
https://makoitermeszetbaratok.hu/otisz-a-tuzok-2/

Az szintén jó régen volt, de az erdő ma is szép, csak egy kicsit gondozatlan, meg szemetes. Segítséget kérek a fecskéktől. - mondta Saci. 
A közelben a Palota erkélye alatt rengeteg fecskefészek volt, és a madarak a Maros partról hozták a sarat a fészeképítéshez. Itt pedig, az uszodánál elég sűrűn ittak a vízből, bár az nem volt olyan finom, mint a folyó vize.
 A fecskék útba is igazították őket, így hamarosan a ligetbe értek. Innen Saci már ismerte a járást, mert a gazdájával sűrűn jártak a Lesi- szőlőbe. A kertbe, ahol egy szép kis házuk is állt, egy hatalmas tölgyfa alatt.
Előtte egy emelkedő volt az úton. Mi ez itt, hegy? - kérdezte Otisz.
Dehogyis, ez csak egy gát- válaszolta a kiskutya, de mi csak töltésnek hívjuk.
-	És mit gátol a gát?- kíváncsiskodott Otisz. 
-	Az árvizektől védi a várost. – magyarázta a kis kalauz.
Fel kellett nekik menni a töltésre! Otisz szinte el se akarta hinni, hogy valamikor ennek a gátnak a tetejéig ért az ár.
 Hátizsákjában elemózsia, és egy kulacs víz volt, így aztán nem félt, hogy megéhezik, vagy megszomjazik. Még egy eső kabátot is magával vitt, pedig most igazán nem lehetett esőre számítani. Rend a lelke mindennek, mondta mindig kiskorában a papája, így hozzászokott, hogy felkészülten induljon el.
A strand úttal párhuzamosan a töltésen végig haladva, hamarosan a lombkorona sétányhoz érkeztek, ahol nagyon sokan voltak. Saci elmondta, hogy fel lehet menni a lépcsőn, a fák lombjának magasságáig. Onnan lehet csodálni az erdőt, és a lombok között átcsillanó folyó vizet. Otisz most csendre vágyott, ezért tovább mentek a Zöld ház felé.  Az a strand bejárata után volt a régi napközis tábor helyén.
Nagyon magas lábakon állt.  Itt jobbra tartottak, még véletlenül se a vadászház felé, és hamarosan az erdőbe érkeztek. 
Az erdőben gyönyörű látvány fogadta őket. Ősz volt. A különféle fűz, nyár, kőris, és égerfák között kanyargott az út. Ezek mindenféle színben pompáztak. Az úton a lehullott levelek lombszőnyegében lépkedtek. Elég sok volt az útra rádőlt fa. Ezeket a nyári viharok csavarták ki tövestől, vagy törték derékba. Úgy nézett ki, mintha valami hatalmas állat csörtetett volna végig, és döntötte volna ki a fákat. A vadcsapás ezeket kerülgette. Hol a nyúlgát tetején haladt, hol egészen a folyó partján.
Saci egy kicsit félni kezdett, de Otisz a túzok is elég sűrűn nézegetett maga mögé. Ő is fél, állapította meg Saci, de nem mondta ki. 
-	De, jó lenne inni egy korty vizet- nézegette a partról a Marost a kiskutya, de a part nagyon meredek volt, nem mert a víz közelébe menni. 
-	Gyere onnan szólt rá Otisz. Még belecsúszol, és belefulladsz. Egyáltalán tudsz te úszni? A Maros nagyon veszélyes folyó, úgy hallottam.
-	Nem tudom, még nem próbáltam. Csak a kiskádban fürdetett meg a gazdám válaszolta, de most más aggaszt.
-	Ha az a nagy fenevad, aki kidöntötte a fákat, megint erre jön, mit csinálok? Mi lehetett az? Biztos egy telefánt volt. - reszketett Saci.
-	 Otisz elrepül, én meg itt maradok védtelenül, és még inni se tudok.
-	Jó lenne találkozni valakivel, hogy ne legyünk egyedül, gondolta. Amint ezt kimondta, (mert a kimondott szónak ereje van), megpillantottak egy színpompás kismadarat.
Otisz hangos dürgéssel köszöntötte 


https://makoitermeszetbaratok.hu/otisz-a-tuzok/
A kismadár így válaszolt: 
Piripió a gyurgyalag

https://makoitermeszetbaratok.hu/piripio/

-	Ki vagy te?- kérdezte Otisz.
-	 A nevem Piripió, a gyurgyalagok családjába tartozom, de hívnak méhész madárnak is. 
-	Miért hívnak méhész madárnak?- vakkantott Saci.
-	Mert a méheket is megeszem. – csiripelte Piripió.
-	Nagyon színpompás vagy! - dicsérte meg Otisz Piripió toll ruháját. 
-	Nem sokára elutazunk, most elköszönök a nyári otthonomtól. - mesélte Piripió. –
-	Nem messze innen Bökényben lakunk. Van ott egy halom. Beka halomnak hívják, annak az oldalában van a társas házunk. Szép hely. Szürke marhák legelnek arrafelé, emiatt sok finom rovart lehet fogni. Csak az a baj, hogy a berregve vágtázók nem tisztelik, pedig nem csak mi lakunk ott. 
Valamikor régen a sima bőrűek nagy harcot vívtak azon a helyen, a csata után a halottakat egy közös sírba temették, és egy nagy halmot emeltek fölé.
Otisz irigykedve nézte Piripió gyönyörű tollruháját, és hallgatta énekét. 
-	Milyen sok mindent tudsz! 
-	Még azt is tudom, hogy az a terület, ahogy ez is itt Nemzeti Park. Itt nem szabadna berregve vágtázni, és szemetelni sem, de sajnos vannak rossz emberek!
Együtt mentek tovább.
 Hamarosan különös zaj ütötte meg a fülüket.
-	Csak nem berregők? - Ijedt meg Otisz.
-	Azoknak más a hangja. - csicseregte Piripió. 
-	Menjünk közelebb, majd meglátod!
Ahogy közelebb értek a különös zaj forrásához, egy furcsa szőrös jószágot pillantottak meg. Lapos farka volt, azzal mérgesen csapkodta a földet. Nagy, fogai is voltak, azokat csattogtatta, amint egy fa tövénél guggolt, és rágta a fa törzsét.  
7. ábra Hód
-	Mit csinálsz, hé! – dürrögött rá Otisz mérgesen. - mert már egészen megszerette ezt az erdőt.
-	Mit ártott neked az a fa?
-	Nekem semmit. – füttyögte az a nagyra nőtt hörcsögszerű állat. - Én nagyon szeretem a fákat, azért eszem meg őket.
-	És ki vagy te? – recsegte Otisz. 
Kasztor vagyok, és a hódok családjába tartozom. A szomszéd várost is rólam nevezték el. Igazi építőmester vagyok. - füttyögte tovább Kasztor. 
-	Addig legalább nem rág, amíg beszéltetem- gondolta Otisz.

Kasztor, a hód

https://makoitermeszetbaratok.hu/kasztor/

https://makoitermeszetbaratok.hu/piripio/

Túzok dürgés

https://makoitermeszetbaratok.hu/tuzok-durges/

Sciur a mókus

https://makoitermeszetbaratok.hu/sciur-a-mokus/

Clanga a békászó sas

https://makoitermeszetbaratok.hu/ficsor-jarason/clanga-a-bekaszo-sas/

Fekete gólya

https://makoitermeszetbaratok.hu/fekete-golya-2/

Mocsári teknős